„Igaz történetet tart kezében az olvasó.” Már az előszó első mondata azt sugallja nekünk, hogy valami különleges és izgalmas kalandban lesz részünk. Hiszen, amikor tudjuk, hogy megtörtént eseményekkel van dolgunk, akkor valahogy jobban szorítunk a szereplőkért, jobban át tudjuk élni a hús-vér karakterek viszontagságait, megpróbáltatásait.
Az 1914-es brit Birodalmi Transzantarktiszi Expedíció tagjai miután hajójuk elsüllyedt, hónapokig sodródtak reményvesztetten a jégtáblákon, míg megannyi viszontagság után sikeresen megmenekültek. Alfred Lansing az expedíció még életben lévő tíz tagjával 1959-ben folytatott interjúk, a fennmaradt naplók és feljegyzések alapján írta meg lebilincselően izgalmas dokumentumregényét. A lélegzetelállító történet - melyet az expedíció ausztrál fotósának, Frank Hurley-nek szenzációs felvételei illusztrálnak - az emberi tudásvágy, elszántság és akaraterő megrázó erejű szimbóluma.
Alfred Lansing (1921-1975) amerikai író-újságíró Chicagóban született. 1940 és 1946 között az amerikai haditengerészetnél szolgált, ezt követően az illinois-i Északnyugati Egyetemen szerzett újságírásból diplomát. 1952-től szabadúszó íróként tevékenykedett.
Olvasói vélemények
„Kevés olyan expedíciós beszámolót olvastam, amely annyira részévé tudott tenni az eseményeknek, mint ’A Déli-sark foglyai’. Éreztem közben a süvítő szél metsző hidegét, hallottam a jég ropogását, a hajótest utolsó reccsenéseit. Hiteles, emberi, megrázó. Köszönöm, hogy olvashattam.”
Gál József, a Szent Jupát és az Equator kétszeres földkerülő vitorlázója
„Borzasztó, hónapokig tartó, embert próbáló egyéni és közös erőfeszítésekről olvashatunk, a fizikai teljesítőképesség határán végrehajtott, több ütemben zajló menekülésről, mely során rengetegszer kellett döntést hozni. „
„Az egyik múltbéli kedvenc egyéniségem Shackleton. Csodálattal adózok a teljesítményének. A küzdeni akarása és a kitartása példaértékű. A hozzáállását és a vezetői képességeit emberek százai elemzik, és megpróbálnak rájönni, hogy mi a titka. Az utókor emlékezete tisztelettel adózik a neve előtt, még akkor is, ha ő nem ebben a témában akart sikereket elérni, és mégis meglehet, hogy ez nagyobb emberi tett, mint amit ő maga elé célul tűzött.
Az írót is dicséret illeti, mert megfogta a lényeget, és kiemelte a fontos dolgokat, momentumokat. Jól megrajzolta számunkra Shackletont és csapatát.”
„Érdemes mindenkinek elolvasni, hiszen sok mindenre megtanít ez a könyv: a reményt még a legkilátástalanabb helyzetben sem szabad elveszteni, valamint arra, hogy együtt, egymást segítve minden könnyebb, még az elviselhetetlent is könnyebb elviselni.
Jól megírt könyv ez, a naplórészletek és fotók segítségével még élethűbb lesz.”
Budapest, Park Kiadó, 2018. 339 p.
Könyvtári jelzet: L 25