Az emberek manapság hajlamosak túlbonyolítani a kutyájukkal való kapcsolatukat, mint minden mást is. Gyakran megfeledkezünk arról, hogy az ember-kutya viszony egyszerű partnerség, ami több tízezer évre nyúlik vissza, abba a korba, amikor őseink háziasították a farkast. Az embert és a kutyát akkor még egymás szükségleteinek és természetének mély és ösztönös megértése kötötte össze. Az ember biztonságot, menedéket és élelmet biztosított a kutyának; a kutya pedig cserébe az ember rendelkezésére bocsátotta kiváló érzékszerveit és vadásztudását. Egyfajta nyelv alakult ki közöttük, és tökéletesen megértették egymást. Csapatot alkottak, ösztönösen dolgoztak együtt – és nagyon sikeresek voltak.
Az azóta eltelt évezredek alatt az ember és a kutya eltávolodott egymástól. Idegenek lettünk, már nem nevezhetjük egymást a legjobb barátnak. Ezen azonban sokat javíthatunk ennek a könyvnek a segítségével.
A szerző megosztja velünk tapasztalatait, amelyeket munkája során szerzett, és az elmesélt történetek végén leszűrhetjük a tanulságot. A sorok olvasása közben sokat tanulhatunk arról, hogyan értsünk szót négylábú társunkkal, és hogyan működhetünk együtt hatékonyan.
Jan Fennell egy egyedülálló módszert dolgozott ki annak érdekében, hogy a gazdák megtanulhassák, hogyan kommunikáljanak hatékonyan a kutyáikkal úgy, hogy közben megértsék az állatokat irányító belső nyelvet. Rendkívül eredményes ez a módszer, melyet mi sem bizonyít jobban, mint hogy világszerte több ezren élnek boldogabb, teljesebb életet a kedvencükkel. Mégis törekedni kell a folyamatos fejlődésre, ahogyan az élet más területein is. A könyv megismerteti velünk a türelem, a bizalom, a hűség és a felelősségteljes vezetés fontosságát, és közben rávezet minket arra, miként válhatunk kutyánk jobb, megértőbb gazdáivá.
A szerző szavai
„A legfontosabb lecke, amit az első könyvem megjelenése óta megtanultam, talán az, hogy az emberben határtalan vágy él a kutyáikkal közös életük minőségének javítására. Úgy tűnik, a világ tele van olyan gazdákkal, akiknek feltett szándéka, hogy olyan társakká váljanak, amilyeneket a kutyáik igazából megérdemelnek.”
Olvasói vélemények
„Ez a könyv nem egy módszertani gyűjtemény. Ez inkább a hozzáállásról, a helyes attitűdről szól. Nagyon szeretem ezt a szerzőt.”
„Szeretem Jan könyveit, mert sok mindent jobban megértesz a kutyáddal kapcsolatban az olvasás után. Végre egy könyv, ahol felhívják a figyelmedet, hogy a kutya nem a kisbabád.”
Ízelítő a tartalomból
A kötelék – A kiváló gazda megérti az ember és a kutya különleges kapcsolatát
Kölcsönös barátság – A jó kapcsolat kulcsa a tisztelet
Szerepmodellek – A kiváló gazda példát mutat
Nehéz helyzetek – Amikor megéri bátornak lenni
A nagy gyógyító – A türelem erénye
A kutya egész életre szól – A kiváló gazda megérti a felelősség jelentését
A félig tele pohár – A kiváló gazda pozitívan gondolkodik
A jutalmak learatása – Az ember azt kapja, amit ad
Debrecen, Gold Book, 2004. 208 p.
Könyvtári jelzet: 636 F 45