A történetnek már az első mondata magával ragad bennünket. És ez még csak a kezdet. Ahogy haladunk az olvasással, egyre inkább érezzük majd, hogy ez a könyv bizony letehetetlen.
A szerzőn kívül talán még senki nem gondolt bele úgy igazán, hogy egy földi halandó vajon meddig élhet a Marson. Egy szál maga!
Főszereplőnk, Mark Watney három társával együtt érkezik a bolygóra, mégis magára marad, miután egy hatalmas porvihar elsodorja őt társaitól. A Földre visszatért túlélők természetesen abban a hitben vannak, hogy a Marson ragadt asztronauta menthetetlen. Halottá nyilvánítják tehát. Watney így egyedül marad az idegen bolygón, és úgy tűnik, semmi esélye sincs az életben maradásra.
Mark naplót vezet marsi kalandjairól, megpróbáltatásairól, küzdelmeiről. Emberfeletti, amit egymaga véghez visz: azon túl, hogy a mostoha bolygón túlél 549 napot, a nála lévő műszerek és szerszámok segítségével megpróbál újra felépíteni egy űrhajót. Mindeközben továbbra sem tudja fölvenni a kapcsolatot a földi irányítóközponttal, így egyedüli és egyirányú kommunikációs csatornája a naplója marad.
A könyv elejétől a végéig azon izgulhatunk, vajon a főhős találékonysága, mérnöki képességei és az élethez való hajthatatlan ragaszkodása elegendő-e ahhoz, hogy újra visszatérhessen a Földre. Mindeközben rendíthetetlenül állnia kell a “marsi sarat” a számtalan leküzdhetetlennek tűnő akadállyal szemben.
A Mars felszíni térképével kiegészített regény a sci-fi kedvelők igazi csemegéje lehet.
Olvasói vélemények
„Humoros, izgalmas, kalandos... Mi kell még egy jó könyvhöz? Lehetne a címe Túlélő-kalauz a Marshoz is, de persze nem mindenkinek sikerülne véghezvinni azt, amit Mark Watneynak.
Érdemes akkor belekezdeni, ha jó pár órája van az embernek, mert nehéz letenni!”
„Már az első mondatával megfogott a szerző. A főszereplő stílusa annyira humoros, hogy nagyon sokszor felnevettem. Minden összeesküdött ellene, mégis megold minden váratlan helyzetet. Izgalmas, humoros, érdekes regény. Bármikor újra tudnám olvasni.”
„Nem sci-fi-ként olvastam a könyvet, hanem mint egy VALÓSÁGOS történetet. Tudományosan alátámasztva, részletesen, érthetően elmagyarázva talál Mark minden helyzetre megoldást. Alig-alig tudtam letenni. A térkép még hihetőbbé teszi az egészet, követhető Mark Marson megtett útja! A film után is érdemes elolvasni, mert sokkal jobb, élvezhetőbb. A szerző humorát is megcsillogtatja.”
A szerzőről
Andy Weir tizenöt éves volt, amikor egy kutatóközpont felvette programozónak – azóta is szoftverfejlesztéssel foglalkozik. Egész életében rajongott a világűrért, és a szabadidejét olyan dolgoknak szentelte, mint a relativisztikus fizika, orbitális mechanika vagy az űrutazás története. A marsi’ az első regénye.
Budapest, Fumax Kft., 2015. 357 p.
Könyvtári jelzet: W 40