Könyvtár
2010. augusztus 13.
Raktárköltöztetés
Könyvtárunk kiköltözött abból a raktárhelyiségéből, amely a Mezőberényi Városi Önkéntes Tűzoltó Egyesület épületében található.

Akik használják könyvtárunk internetes katalógusát, felfigyelhettek arra, hogy számos raktározási helyünk közül a „Tűzoltóraktár” elnevezésű raktározási hely „Múzeum”-ra cserélődött. Igen, a könyvtár 2010. július 30-val az Egyesülettel megbeszélt határidőre átadta az Egyesületnek a több, mint 20 éve dokumentumraktározásra használt helyiséget.

Könyvtáros kollégák és technikai munkatársak megfeszített és jól összehangolt munkájával sikerült a mintegy 3800 könyvet, több, mint 2000 bakelitlemezt és több évtizednyi bekötött, tékázott illetve összekötözött folyóiratanyagot - könyvtárunk teljes dokumentumvagyonának 10%-át meghaladó mennyiséget - a múzeumi kapualjban korábban is könyvraktározásra használt raktárba, illetve a könyvtár épületében kialakított raktári terekbe beköltöztetni. Külön emeli e teljesítmény értékét, ha figyelembe vesszük, hogy a könyvtár egyetlen négyzetméter raktározási teret nem kapott cserébe a Tűzoltó Egyesületnek átengedett területért. Polcfolyóméterben a raktározási hely nem csökkent, de alapterületben igen.

A kb. 30 m2 alapterületű, száraz, jó minőségű, könyvraktározásra igen jól alkalmas helyiség több, mint 20 éven át szolgálta a várost ebben a minőségben. Kívánjuk a Tűzoltó Egyesületnek, hogy hasonló haszonnal vegyék kezelésbe a most átadásra került épületrészt.