Könyvtár
Alice Munro
2023. július 10.

Érdekességek Alice Munroról

- 1931. július 10-én született a kanadai Wingham községben Alice Ann Laidlaw néven

Könyvmoly tábor – 2023. július 7., ötödik nap
2023. július 07.

A Napközi Erzsébet-tábor keretében az Orlai ház könyvmoly táborának ötödik napját a gyerekek kézműves foglalkozással kezdték, Mezőberény újratelepülésének 300. évfordulója alkalmából a város történelmi címerét festették meg.

Könyvmoly tábor – 2023. július 5., harmadik nap
2023. július 05.

A Napközi Erzsébet-tábor keretében az Orlai ház könyvmoly tábora harmadik napján Henger Péter, a Mezőberényi Helytörténeti és Tájvédelmi Egyesület elnöke vezetésével a gyerekek ókerti kerékpártúrán vettek részt. Először az ókerti tanyasi iskolát nézték meg. Az ott folyt oktatásról Henger Péter és Mezei József, a tábor vezetője érdekes ismereteket osztott meg a gyerekekkel.

Könyvmoly tábor – 2023. július 4.
2023. július 04.

Az Orlai ház 2023. július 3-tól 7-ig tartó könyvmoly táborának második napját a gyerekek a könyvtárban kezdték, annak használatát gyakorolták. A délelőtt fő feladata – előre megadott, szavak szófordulatok felhasználásával – meseírás volt csoportokban. Ez komoly feladatot jelentett a gyerekeknek, de ügyesen megoldották.  Ebéd előtt a művelődési központ udvarán játszottak.

 

Könyvmoly tábor – 2023. július 3.
2023. július 03.

 Az Orlai ház 2023. július 3-tól hat héten keresztül tartja napközis Erzsébet táborait. Az első héten a sort a könyvmoly tábor nyitotta. A hétfő reggelt a gyerekek játékkal, kézműveskedéssel kezdték. Délelőtt az ismerkedés után Erzsébet táboros kendőt színeztek és a könyvtárt látogatták meg. Délután négy helyszínen volt szabaduló szoba, illetve népmesét hallgattak, könyvjelzőt készítettek és játszottak.

Grecsó Krisztián
2023. május 18.

Grecsó Krisztián napjaink kulturális életének sokoldalú alkotója, ismertsége és kedveltsége széleskörű, nem csak a szépirodalmat szerető közönség rajong műveiért.

< >